-->
04 július 2018 Szerző 

Interjú Farkas Kálmánnal a JG2 Racing Team csapatvezetőjével a 2018-as Veszprém Rallye előtt.

Hat gyors, majd 90 kilométer vár a fiaidra a hétvégi Veszprém Ralin. Hogy álltok az Opel Adam felkészítésével a murva ralira?
- Haladunk, bár úgy érzem utolsó percekre leszünk kész! Nem kedvelem az ilyesmit, de szeretnénk versenyezni, sőt a reklám szerződést is teljesíteni kell! Sajnos a motor állapota viseltes lett, de rendbe lesz hozva, amit csak tehetünk elkövetünk vele. Amilyen alkatrészek megérkeztek hozzá, kicseréljük. Sajnos van egy-két használt alkatrész, amit nem tudunk újjal pótolni. Szoros a programunk, mert most kedd lévén, még totálisan szét van szedve az autó. A motor, és váltó egyben. Szerdán kell, azaz holnap összeépíteni mindent, futóművet nagyjából beállítani, és csütörtök hajnalba indulás a hivatalos tesztre, de még este visszajövünk, és tovább kell pénteken a hiányosságokat pótolni. Ha viszont a teszten nem jól viselkedik a motor, bizony azzal nem tudunk mit kezdeni. Szerintem jó lesz, csak hiányozni fog belőle, vagy 10-15LE. Mindegy csak menjen! 

Hegyesd, Kislőd, Hajmáskér szakaszokat 2x2-er kell majd teljesíteni. Ezek közül melyik fekszik jobban az Adamnkának? 
- Minden gyors klasszikus pálya, csak a versenyzőinknek új! Talán a lőtér, nem annyira szereti majd az Adamka. A többi pedig kiderül. Minden pilótának más tetszik, a végén megmondom, hogy melyikkel ismerkedett meg jobban. 

Lesz-e ugrató megint, ha igen milyen csapatutasítás lesz annak a leküzdésére?
- Semmi extra elvárás nincs. Most végig kell menni, kímélni az autót, mert autógyilkos a Veszprém Rally. Mondhatnám a lábujjhegyen való járás az utasítás. A jövő év, azaz a 2019-es Veszprém rallyra tréningezni fogunk, nem padlógázzal, hanem ésszel, tehát lesz bennhagyva a gyorsokon jó néhány másodperc!

Az előzetes nevezés alapján 10 ralipáros indul a kategóriátokban. Most hol is szeretnétek végezni?
- Nagy nyomás nem lesz a legényeken. Az előzőekből is kiderült, hogy nem akarunk birkózni az első helyekért. Dobogóért biztos nem. Az abszolút sorrend 5-7 helyre kellene behozni az Opelt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem megyünk a sima részeken látványosan, de az ugratókat, sőt a bukkanókat is totálisan megtiszteljük, ez az terv! Ebből pedig meglátjuk mi jön ki! 

Reklámpartnereink: SPURI Az autó energiaitala, VIP-REX habarcs, betontechnológia, Altrapack Kft., Astrapack Kft. Olajág Petrol Kft. Keveweld Kft., Boncz Bt., Hajnal Gépműhely Kecskemét, Kis-Új-Lap Kft., Racionál Tuning Kft., BULYÁKI GUMI, www.spuribolt.hu.

Köszönöm az interjút, most az a legfontosabb, hogy találkozzunk a pályákon!

Farkas Kálmán Csap.vez!

- Hajósi Miklós -

 

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!