Hirdetés
-->
06 június 2019 Szerző 

A Miskolc Rallyet ki kellett hagynia Lángi Attilának, de egy percig se szomorkodott miatta.

 

 

2019. április 24-én ugyanis megszületett kislánya, Emília, így boldogan mondott le a versenyzésről, hogy családjával lehessen a nagy napon. A soron következő Székesfehérvár Rallyen azonban már ő is újra rajthoz áll, Schmidt Ádámmal az oldalán.

 

VARGA RACING TEAM – Székesfehérvár Rallye 2019

Lángi Attila – Schmidt Ádám, BMW Z4 M Coupe

 

Lángi Attila: A múltkori, stresszes egri futamot leszámítva úgy érezzük, hogy sikerült egész jól újjáépítenünk az autót, hogy a Székesfehérvár Rallye előtt nagyon hozzá se nyúltunk. Csak a kopó- és az Egerben sérült alkatrészeket cseréltük ki a Z4-ben, valamint megcsináltuk rajta a kötelező revíziót. Időben el is készültünk mindennel, így a verseny előtti pár napot inkább arra szántuk, hogy magunkat ráncba szedjük. Emellett igyekeztünk előre gondolni mindenre, nehogy úgy járjunk, mint a szezonnyitón, hogy úgy kell különböző technikát kölcsönkérnünk a diagnosztizáláshoz.

Egyelőre nem érzem a versenylázat, de ez biztosan megjön majd a rajtban. A legjobban a városközpontban megrendezésre kerülő szuperspeciált várom. Már találgatjuk, hogyan tudjuk a Hankook gumijainkat olyan állapotba hozni, hogy azon a szakaszon egyáltalán ne tapadjanak, és egy kis élményt tudjunk adni a nézőknek.

A versenyre csak annyi lenne a célom, hogy ne menjünk rosszul, hozzuk ki magunkból és az autóból a legtöbbet. Persze, azért vannak sötét lovak a mezőnyben, mint például Temesvári Laci, Berki Gábor Gagarin vagy Tajmel Tibi, akik azért szerintem tudnak majd meglepetéseket okozni. A lényeg, hogy nyomjuk a gázt…

 

Schmidt Ádám: Lelkileg, testileg és agyban is a lehető legalaposabban igyekszem felkészülni a hétvégi derbire. Nagyon sokat informálódtam az elmúlt hétben a futamról, ugyanis nekem már 4-5 éve nem volt alkalmam versenyezni Székesfehérváron. Volt, hogy technikai hiba miatt el sem tudtunk indulni, máskor pedig hiába terveztük a részvételt, végül egy baleset közbeszólt, és el se utaztunk végül a helyszínre. A pályák így számomra, mondhatni, teljesen újak lesznek.

Többek között ezért is, az elejéről kezdjük a pályafelírást, nem alapozunk régi itinerekre. Attilával ez lesz ugyebár a második közös versenyünk, így szeretnénk inkább olyan anyagból navigálni, ami számára a legmegfelelőbb.

Attilából kiindulva, illetve arra alapozva, amit láttam tőle, tudok róla, nagyon bízom benne, hogy egy jóízűt tudunk majd autózni, probléma nélkül. Ha ez utóbbi is megadatik nekünk, akkor én célként a kategória dobogós helyezéseink egyikét tűzném ki magunk elé, de igazán boldog a győzelemmel lennék.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., www.nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés, Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint, AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával.

- Horváth Judit -

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!