-->
28 március 2018 Szerző 

Kardos Norberttel a Tázlár-i tesztelést követően beszélgettem.

Milyen volt a rendezvény és a hangulat?

Tázlár-on a HQC bajnokság első fordulóján vettünk részt a csapattal, a szervezés és a pálya nyomvonala teljesen rendben volt, ugyan a homokos terület tartogatott meglepetéseket, néhány helyen úgy éreztem mintha síneken mennék kormányzás nélkül, de még ez is belefért mert meg lehetett támasztani a Quadot.

 

Hogyan bírtad szuflával és a motor hogyan bírta a megmérettetést?

Sikeres tesztként értékelem. Úgy gondolom, mivel ez egy 2 órás futam volt, hogy a fizikai felkészülésemmel és az állóképességemmel nincs gond. Sajnos a Quadom (Suzuki LTR450) már nem bírta ilyen jól, körülbelül a futam vége előtt úgy 20 perccel úgy éreztem mintha a fék befogott volna, elkezdtem rugdosni, de sajnos nagyobb volt a baj! Az egyik kanyarban visszaesett a fordulat, teljesen erőtlenné vált a motor és megállt. Megszorult a hajtókar. A technikai problémát még tetézte, hogy ekkor abszolútban a 4. helyen, kategóriámban pedig a 2. helyen álltam. Jó eredménnyel zárhattuk volna ezt a tesztnek szánt versenyt.

Ez komolynak hangzik, hogyan tovább? Mikorra készülhet el a gép? Az idei terveidet nem akadályozza?

Gyovai Zsolti barátom alkatrész segítségével, amit ezúton is köszönök, már a quadom motorja készen van. Gyönyörűen jár, felkészítettem a következő versenyre. 

A technikai akadály elhárult, így a hétvégén az előzetes terveknek megfelelően Pannonhalmán fogok rajthoz állni az Endurocross Országos Bajnokság 1. futamán, hogy a lehető legjobb teljesítményt hozzam ki magamból és a motoromból :)

Ezúton is szeretném megköszönni a kitartást és a segítséget Édesapámnak Kardos Zoltánnak, Gönczöl Ricsi csapattársamnak, Gyovai Zsoltinak és páromnak Matus Gabriellának, nem utolsó sorban a Speed Rally Team-nak :)

Sok sikert a soron következő versenyedhez és keresünk újra egy beszámoló erejéig majd Pannonhalmán!

 

Norbi reklámpartnerei: Jász és Jász Kft, Pet - Pack Kft, 

 

 

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!